BALTAZÁR ÉL(ete)
Zenés némajáték bábbal
Baltazár…
…egy kedves öreg “krumpi”, “akivel” mindig történik valami,
de igazából soha semmi rendkívüli.
Nem megy bele filozófiai vitákba, nem akar oktatni semmit. A tragédiáról vajmi fogalma sincs, drámai mélységeket nem szándékozik érinteni, ha pedig valaki azt találná mondani neki, hogy komikus – megsértődne.
Ha ezek közül bármelyiket is várná az előadástól, kérem ne tegye!
Ne várjon összefüggő történetet, ez csak egy darab (Baltazár életéből).
Kis etűdökben meséli el hősünk napjait. Láthatjuk, ahogy karmesterkedik, olvas, egyensúlyoz, vagy kötélen táncol, mindezt klasszikus zenére.
Lehet sajnálni, együtt érezni vele, esetleg kinevetni…
A címszereplő paraván mögött jelenik meg, mozgatója alulról fölfelé tekintve követi kezével, és senki nem segíti munkáját a két kezén kívül.
Noha bábjáték, nem kifejezetten gyerekeknek szántuk, sokkal inkább felnőtteknek,
illetve családi szórakozásra.
Az előadás 2001.-ben első díjat nyert a belga Tournai-ban
(Festival Decouvertes Images et Marionettes).
Külön köszönet a MÁV Szimfonikus Zenekarának és a Magyar Állami Népi Együttes Zenekarának, hogy díjmentes használati jogokkal támogatják előadásunkat.
Közös ötletekből…
Rendezte: Harkály Gyula
Bábok: Kovács Katalin, Harkály Gyula
Játssza: Kovács Katalin
Humoros játék beltérre, gyerekeknek és felnőtteknek…
….Jaaa, és jó szórakozást!
A Baltazár képeket készítette: Kovács Edit Nola
Baltazár él (ete) Technikai adatok:
Beltérre: Igen
Kültérre: Esetleg, de szerencsésebb bentre
Időtartam: · 30 perc · 2-35 perc között tetszőleges, mivel kicsi etűdökből áll, az igényeknek megfelelően alakítható, de egyben is élvezhető, szórakoztató, könnyed műsor
Különlegessége: Előzetes egyeztetés alapján, a helyhez és az alkalomhoz illő, humoros jelenet beiktatása, ami aktuálissá, személyesebbé és egyedivé teszi az előadást.
Színpadméret: · A paravánnak az elülső oldala zárt. Olyan helyre ajánlott, ahol a paraván mögé nem megy közönség, (színpad, terem vége), illetve ahol kisebb a hely. Mérete: 4m széles x 2,8 m magas x kb:1,5m mély hely szükségeltetik hozzá. · Paraván nélkül lehetséges megoldás: nem előadás, hanem hosszabb időtartamra kérhető, ún. “asztalozás”. Kötetlen estékre, partykra, ahol jelmezbe öltözött bábos, kezén a bábbal, közvetlenül a közönség körében szórakoztatja a nagyérdeműt.
Hangosítás: Visszük magunkkal. Kérem előre jelezni a terem méretét.
Világosítás: Beltérre általános (1 jel) kintről 2 db reflektor
Előkészületi idő: kb: 15-30 perc
Elpakolási idő: kb: 15-30 perc
Max. nézőszám: Kb: 100-120 Fő
Szereplő: 1 fő
Játék és báb típusa: Paravános játék, pálcás bábtechnika (Wajang).
Az előadás nyelve: Zenés némajáték….Nincs nyelvi korlát – a zene és a mozdulatok nyelvén beszél
Korosztály: 3-99 éves korig. Vegyes közönségnek való igazán.
Öltöző: Nem szükséges
Parkolás: Szükséges (személyautó)
Zenés: Igen
Interaktív: · Nem · “Asztalozás” -nál interaktív, és nyelvileg nem korlátozott
Szükségeltetik: Hagyományos konnektor ( “asztalozás”-nál nem szükséges)
Utiköltség: Budapest határain belül nincs. Egyéb esetekben: 130 Ft/ km Parkolóhelyet szeretnénk kérni





