Volt egyszer egy öreg király s volt neki egy csodaszép hármas országa.

Szerette a népét, ahogy a népe is igen nagyon szerette őt.

Századik születésnapján – ami épp ma van – fel is köszönti országa minden lakója.

Volt ennek a királynak három szép leánya.

Elhatározta, hogy annak a leányának adja hármas országát, amelyik őt a legjobban szereti.

Megkérdezte hát gyermekeit, hogy mennyire szeretik őt.

A legkisebbik azt találja mondani, hogy úgy szereti őt, akár az emberek a sót.

A király szörnyű haragra gerjed és száműzi a palotából, de még az országából is.

Szegény kicsi királylány, mit volt, mit tenni, elindul a nagyvilágba!

A szomszéd ország erdejében, egy fa odvában lel menedéket, míg egy nap meg nem ismeri annak az országnak a királyát.

Egy szempillantás alatt egymásba szeretnek, s a királylány a király felesége lesz.

Egy napon megkérdezi tőle a férjeura, a király, hogy miért űzte el otthonról az apja.

„Mert azt mondtam, hogy úgy szeretem, akár az emberek a sót!” – hangzott a válasz.

„Meglásd hamarosan visszafordul feléd édesapád szíve!” – ígéri a király.

Hogyan fordítja meg apósa szívét a furfangos király?

Ráéebred-e az öreg király, hogy ki szereti őt igazán?

Mennyire lehet a szeretetet szóval leírni, s vajon mi számít értéknek?

Népmeséink erre is megadják a választ!

A klasszikus magyar népmese régi tárgyak között jelenik meg, ahol fontos szerepet kap nagymamáink hímzése, keresztszemes párnahuzata, széke, sámlija, de még bőröndje is.

A létráról nem is beszélve!

Kedves, ismerős gyermekdalok hangzanak fel, a közönség akár is dalra fakadhat!

Zene: Viszlai Sándor

Bábok, jelmez: Kovács Katalin

Játssza: Kovács Katalin